< VISSZA

Római anzix: Mennyire szerettük egymást


olasz vígjáték, 124 perc, 1974
olasz nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Ettore Scola

Szereplők: Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman, Nino Manfredi, Stefania Sandrelli, Federico Fellini, Aldo Fabrizi

Scola három barát történetét beszéli el, akiknek nagy közös élményük az ellenállásban való terészvétel volt. Amikor bombát dobtak a németekre, akkor még szerették egymást, hasonlóan gondolkodtak és éreztek. Azután az utak szétváltak. A jómódú ügyvéd (Gianni), a filmbolond tanár (Nicola) és a kórházi portás (Antonio) egy-egy véletlen találkozás alkalmával meséli el, mi történt vele az elmúlt években. Más élet, más életszínvonal, más gondok, más gondolkodásmód.

"»Meg akartuk változtatni a világot, de a világ változtatott meg minket« – foglalta össze nemzedéki alapélményét Ettore Scola. És valóban, történelmi filmjei mellett az olasz életről és emberekről szóló sok más realista groteszk történeteiben is azt mutatja be, hogy a történelmi erők és az adott társadalmi-politikai struktúrák hogyan gyúrják át az embert" - írja a filmről Bárdos Judit filmesztéta, az este vendége. (Filmvilág 2016/6)

Tovább a Római anzix sorozat teljes programjához >>

»Ápr. 19. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Csongor és Tünde (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

A brutalista (18)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Kiki, a boszorkányfutár (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:45     Díszterem

A legértékesebb áru (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:15     Törőcsik Mari terem

A tanár, aki a tengert ígérte (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Díszterem

Csongor és Tünde (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Csortos terem

Bámulatosak (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Törőcsik Mari terem

Barbárok a szomszédban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Jim története (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:15     Díszterem

Reménytelenül - József Attila pszichoanalízise (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Felfüggesztett idő (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:15     Törőcsik Mari terem

Csongor és Tünde (6)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Futni mentem (12)

JegyvásárlásJegyrendelés18:15     Díszterem

Boldogok a sajtkészítők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete táska (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:15     Díszterem

June & John (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató