< VISSZA

Szerelempatak


magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2014
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Sós Ágnes

Sós Ágnes Szerelempatak című rendezése, egy sajátos hangvételű dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról, amely a romániai vidéken egy magyar ajkú falucskában készült, és szereplői felett már jócskán elszállt az idő. A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Feri szerelmi kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal, akik legintimebb gondolataikat és álmaikat fedik fel a kamerának. A Szerelempatak mulatságos, meglepő és szívmelengető; azt mutatja be, hogy egy letűnt kor szerelmi játékai és románcai miként virágzanak még ma is egy távoli vidéki faluban.

A Szerelempatak világpemierje a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA) volt, ahol a rendhagyó alkotást az "egészestés dokumentumfilmek" kategória legjobb 16 alkotása közé választották. A január 17-22 között megrendezett 25. trieszti filmfesztiválon pedig két díjat is nyert: a legjobb dokumentumfilm díja mellett az Espansioni Nőegylet különdíját is megkapta.

Bemutató dátuma: 2014.02.14.

"Jó kiállítású, atmoszférakeltő alkotás a Szerelempatak, amelynek minden képkockájáról süt kitűzött célja: életkedvet és -erőt adni. Sós Ágnes viszont ezt egy kifejezetten provokatív témával közvetíti." Tovább a Filmkultúra oldalára...

»Ápr. 19. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Csongor és Tünde (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

A brutalista (18)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Kiki, a boszorkányfutár (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:45     Díszterem

A legértékesebb áru (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:15     Törőcsik Mari terem

A tanár, aki a tengert ígérte (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Díszterem

Csongor és Tünde (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Csortos terem

Bámulatosak (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Törőcsik Mari terem

Barbárok a szomszédban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Jim története (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:15     Díszterem

Reménytelenül - József Attila pszichoanalízise (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Felfüggesztett idő (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:15     Törőcsik Mari terem

Csongor és Tünde (6)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Futni mentem (12)

JegyvásárlásJegyrendelés18:15     Díszterem

Boldogok a sajtkészítők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete táska (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:15     Díszterem

June & John (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató