16. Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál / 2018.11.28. - 12.02.

November 28. és december 2. között

2018. november 28. - 2018. december 2.

Helyszín: Díszterem

2018. november 28. és december 2. között rendezik meg a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az Anilogue szervezői tizenhatodik alkalommal hozzák el az Uránia Nemzeti Filmszínház (és öt másik budapesti helyszín) közönségének az elmúlt időszak animációs termésének legjavát. A rövidfilmes versenyprogramban a 2048 nevezett filmből harminc új, európai animáció jutott be a döntőbe, ezekről a nemzetközi szakmai zsűri mellett a közönség is szavazhat. Az Anilogue nyitófilmje Michel Ocelot (Kirikou, Az éjszaka meséi) új alkotása, a századfordulós Párizs művészvilágában játszódó Dilili Párizsban című rajzfilm lesz, melyet a rendező személyesen mutat be a hazai közönségnek. Az egész estés kategóriában az amerikai, észt, francia és kolumbiai versenyfilmek között egy magyar koprodukcióban készült mű, a Még egy nap az élet is ringbe száll a fődíjért. A Candide kalandjai alkotói a fesztivál közönségével együtt ünneplik a film díszbemutatóját. A díjakat a szombat esti záróvetítés, Mamoru Hosoda új filmje, a Mirai premier előtti vetítésével egybekötve osztják ki.



JEGYINFORMÁCIÓK

A filmfesztivál előadására az alábbi kedvezmények érvényesek:

Jegyelővételi kedvezmény: a belépők a jegyelővétel kezdetétől november 27-én pénztárzárásig 1100 forintos áron kerülnek értékesítésre. Az Animált éj előadásra az elővételi jegy 1600 forint. Jegyfoglalásra az elővételi időszakban nincs lehetőség.

Az elővételi időszakot követően a filmfesztivál előadásaira a belépődíj 1500 forint.
Kivételt képez az Animált éj című előadás, amelyre a jegy 2000 forint.

A filmfesztivál ideje alatt a diák-, nyugdíjas és gyerekjegy 1100 forint / az Animált éj előadásra 1600 forint.


Tovább az Anilogue facebook oldalára>>


Részletes program


NOVEMBER 28., szerda

17:00   Rövidfilmes verseny A
eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 90

19:00   Dilili Párizsban - NYITÓ VETÍTÉS
francia-német-belga animációs film, r.: Michel Ocelot
francia nyelven, magyar felirattal, 95'
A vetítés után beszélgetés a rendezővel.

21:15   Széder-mazochizmus
amerikai animációs film, r.: Nina Paley
angol nyelven, 78'


NOVEMBER 29., csütörtök

17:00   Rövidfilmes verseny B
eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 90'

19:00   Funan
francia-luxemburgi-belga animációs film, r.:Denis Do
francia nyelven, angol felirattal, 84'

20:45   Trópusi vírus
ecuadori, kolumbiai animációs életrajzi dráma, r.: Santiago Caicedo
spanyol nyelven, angol felirattal, 97'


NOVEMBER 30., péntek

17:00   Rövidfilmes verseny C
eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 90'

19:00   Még egy nap élet
lengyel-spanyol-német-belga-magyar animációs életrajzi film
r.: Raúl De La Fuente, Damian Nenow
angol nyelven, magyar felirattal, 85'

21:00   Candide - DÍSZBEMUTATÓ
magyar animációs TV-sorozat
r.: Kreif Zsuzsanna, Turai Balázs, Bera Nándor
magyarul, angol felirattal, 90'
A film megtekintését a készítők 15 éven aluliaknak nem ajánlják!


DECEMBER 1., szombat

11:00   Morten kapitány és a pókkirálynő
családi animációs film, r.: Kaspar Jancis
angol nyelven, magyar tolmacsolással, 79'
kísérőfilm: Cartoon Network Bűbájtábor 1. rész TV-premier előtt

15:30   Micsoda pompás torta!
belga animációs film, r.: Emma De Swaef, Marc James Roels
eredeti nyelven, magyar felirattal, 62'
Ó, Willy…
r.: Emma De Swaef, Marc James Roels, dialóg nélkül, 17'

17:00   Megyek a híd alá
dél-koreai animációs film, r.: Yongsun Lee
koreai nyelven, angol felirattal, 85'

19:00   Mirai - Lány a jövőből - ZÁRÓ VETÍTÉS
japán családi animációs film, r.: Mamoru Hosoda
japán nyelven, magyar felirattal, 100'

21:15   Animált Éj
eredeti nyelven, angol felirattal, 2 szünettel, 270'


DECEMBER 2., vasárnap

15:00  
Megyek a híd alá
dél-koreai animációs film, r.: Yongsun Lee
koreai nyelven, angol felirattal, 85'

17:00   Mirai - Lány a jövőből
japán családi animációs film, r.: Mamoru Hosoda
japán nyelven, magyar szinkronnal, 100'

19:00   Funan
francia-luxemburgi-belga animációs film, r.: Denis Do
francia nyelven, angol felirattal, 84'

21:00   Még egy nap élet
lengyel-spanyol-német-belga-magyar animációs életrajzi film
r.: Raúl De La Fuente, Damian Nenow
angol nyelven, magyar felirattal, 85'



Kapcsolódó műsorok

Anilogue 2018 - Dilili Párizsban

Nyitóvetítés: 2018. november 28., szerda 19:00

Anilogue 2018 - Funan

2018. november 29., csütörtök 19:00 és december 2., vasárnap 19:00 - Franciául, angol felirattal!

Anilogue 2018 - Még egy nap élet

2018. december 2., vasárnap 21:00

Anilogue 2018 - Trópusi vírus

2018. november 29., csütörtök 20:45 - Spanyolul, angol felirattal!

Anilogue 2018 - Széder-mazochizmus

2018. november 28., szerda 21:15 - Angol nyelven!

Anilogue 2018 - Morten kapitány és a pókkirálynő

2018. december 1., szombat 11:00

Anilogue 2018 - Micsoda pompás torta! és Ó, Willy…

2018. december 1., szombat 15:30

Anilogue 2018 - Megyek a híd alá

2018. december 1., szombat 17:00 és december 2., vasárnap 15:00 - Koreaiul, angol felirattal

Anilogue 2018 - Mirai - Lány a jövőből (magyar felirattal)

(12)
2018. december 1., szombat 19:00

Anilogue 2018 - Versenyprogram A

2018. november 28., szerda 17:00

Anilogue 2018 - Versenyprogram B

2018. november 29., csütörtök 17:00

Anilogue 2018 - Versenyprogram C

2018. november 30., péntek 17:00

Anilogue 2018 - Animált éj

2018. december 1., szombat 21:15 - Eredeti nyelven, angol felirattal!

Anilogue 2018 - Candide | PREMIER

2018. november 30., péntek 21:00

Anilogue 2018 - Mirai - Lány a jövőből (szinkronizált)

(12)
2018. december 2., vasárnap 17:00

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató