19. Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál

Az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásai a világ minden tájáról.

2021. november 24. - 2021. november 28.

Helyszín: Díszterem

Az Anilogue idei programjában az Urániában hat egész estés animáció (ebből két versenyfilm), emellett mintegy huszonöt animációs rövidfilm és tizenhat gyerekfilm mutatkozik be a közönség előtt. Olyan alkotások szerepelnek a kínálatban, mint az Oscar-jelölt Farkasok népe / WolfWalkers című ír-angol-francia animációs játékfilm, a Josep című, Európai Filmdíjas francia-belga-spanyol animáció, az Annecyban Kristály-díjjal jutalmazott francia-dán Calamity, vagy a japán anime egyik meghatározó alakja, Mamoru Hosoda meséje, a Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő című új, több mint kétórás alkotás. A rövidfilmek és gyermekanimációk mezőnyében pedig az elmúlt év díjnyertes magyar munkáival is találkozhatunk, így Darabos Éva Pá, kis panelom!, Ulrich Gábor Dűne, Lantos Júlia Incognito , Jurik Kristóf és M.Tóth Géza Kuflik, valamint Ulrich Sára Kérdezős vers című munkáival. A fesztivál hétvégi programjában pedig ismét lesz felnőtt nézőknek szóló Animált éj és levetítjük a 2020- as Anilogue zsűrijének különdíjasait.

Program

2021. november 24., szerda

19:00
ANILOGUE NYITÓGÁLA: FARKASOK NÉPE
 
ír-angol-francia animációs játékfilm, angol nyelven, magyar felirattal, 103 perc, 2020
Rendezte: Tomm Moore


2021. november 25., csütörtök

18:00
ANILOGUE VERSENYPROGRAM: RÖVIDFILMES VERSENY A
eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 80 perc, 2020
A program megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

19:30
HÉTNAPOS HÁBORÚ
japán animációs film, japán nyelven, angol és magyar felirattal, 88 perc, 2019
Rendezte: Yuta Murano

2021. november 26., péntek

17:00
ANILOGUE VERSENYPROGRAM: RÖVIDFILMES VERSENY B
eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 80 perc, 2020
A program megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

18:30
JOSEP
francia-belga-spanyol animációs film, francia nyelven, angol és magyar felirattal, 74 perc, 2020
Rendezte: Aurel és Frédérik Chaillou         

20:00
A TENGER GYERMEKEI
japán animációs film, japán nyelven, angol és magyar felirattal, 111 perc, 2019
Rendezte: Ayumu Watanabe

2021. november 27., szombat

10:00
GYEREKFILMEK VERSENY 4+ 
animációs rövidfilm-válogatás magyar nyelven, 45 perc, 2020
A program megtekintése 4 éves kortól ajánlott.

15:30
GYEREKFILMEK VERSENY 8+
 
animációs rövidfilm-válogatás, eredeti nyelven, magyar felirattal, 60 perc, 2020
A program megtekintése 8 éves kortól ajánlott.

17:00
ANILOGUE VERSENYPROGRAM
: RÖVIDFILMES VERSENY C
animációs rövidfilm-válogatás, eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 80 perc, 2020
A program megtekintését 16 éven aluliak számára nem ajánljuk.

18:30
BELLE: A SÁRKÁNY ÉS A SZEPLŐS HERCEGNŐ

színes, japán animációs film, japán nyelven, magyar felirattal, 122 perc, 2021
Rendezte: Mamoru Hosoda

21:00
ANIMÁLT ÉJ
animációs rövidfilmválogatás eredeti nyelven, angol felirattal, 180 perc, 2019-21
A program megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.


2021. november 28., vasárnap

14:00
CALAMITY, JANE CANNARY GYERMEKKORA
francia-dán animációs játékfilm, francia nyelven, magyar és angol felirattal, 85 perc, 2020
Rendezte: Rémi Chayé

16:00
FARKASOK NÉPE
 
ír-angol-francia animációs játékfilm, angol nyelven, magyar felirattal, 103 perc, 2020
Rendezte: Tomm Moore

18:00
HÉTNAPOS HÁBORÚ
japán animációs film, japán nyelven, angol és magyar felirattal, 88 perc, 2019
Rendezte: Yuta Murano   

20:00
BEST OF ANILOGUE 2020-21
animációs rövidfilmválogatás eredeti nyelven, angol és magyar felirattal, 70 perc, 2020


Jegyinformációk

A filmfesztivál vetítéseire a belépődíj 1800 forint.
Kivételt képez az Animált éj című előadás, amelyre a belépő 2500 forint.

Kedvezménytípusok

A filmfesztivál vetítéseire a diák-, nyugdíjas- és gyerekjegy ára 1400 forint, az Animált éj előadásra 2100 forint.

Jegyelővételi kedvezmény: a belépők november 23-án pénztárzárásig 1400 forintos áron kerülnek értékesítésre.
Kivételt képez az Animált éj előadás, amelyre az elővételi jegy 2100 forint.


Kapcsolódó műsorok

Anilogue 2021 - Farkasok népe / Fesztivál Nyitóvetítés

Tomm Moore Oscar-jelölt animációja

Anilogue 2021 - Hétnapos háború

Gyönyörűen rajzolt japán animáció egy kamaszlázadásról

Anilogue 2021 - Josep

Európai Filmdíjas animáció egy franciaországi spanyol menekülttáborról Franco idején - nov. 26.

Anilogue 2021 - A tenger gyermekei

Lenyűgöző látványvilágú mese három kisgyerekről, akik különös viszonyban vannak a tengerrel

Anilogue 2021 - Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő

(16)
A Szépség és a szörnyeteg japán újraértelmezése

Anilogue 2021 - Calamity, Jane Cannary gyermekkora

Az Annecy-ban Kristály-díjjal jutalmazott vadnyugati mese

Anilogue 2021 - Rövidfilmes versenyprogram A

Nyolc európai versenyfilm, köztük magyar is

Anilogue 2021 - Rövidfilmes versenyprogram B

Versenyválogatás a legjobb európai rövidfilmes animációkból - magyar résztvevővel

Anilogue 2021 - Rövidfilmes versenyprogram C

Válogatott európai animációs rövidfilmek - magyar versenydarabbal

Anilogue 2021 - Gyermekfilmek verseny 4+

Animációs versenyfilm válogatás a legkisebbeknek

Anilogue 2021 - Gyermekfilmek verseny 8+

Animációs gyerekfilmválogatás nagyobbaknak

Anilogue 2021 - BEST OF ANILOGUE 2020-21

A 2020-as Anilogue zsűrije által legjobbnak tartott animációs rövid- és gyerekfilmek

Anilogue 2021 - Animált éj

Animációs válogatás felnőtt nézőinknek

Anilogue 2021 - Farkasok népe

Tomm Moore Oscar-jelölt animációja az ír legendák világából

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató