Női nézőpontok, művészetek, gasztronómia, kényes politikai kérdések és természetesen igazi spanyol zene és humor jellemzik a 2019-es budapesti Spanyol Filmhét kínálatát, amelyben ezúttal összesen tizenkét alkotás szerepel. A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló filmhéten mások mellett olyan sztárokat láthatunk viszont a mozivásznon, mint Javier Gutiérrez (Bajnokok), Gloria Muñoz (Vallásos rajongás) vagy Antonio de la Torre (A rendszer), aki egyebek mellett Mészáros Márta Aurora Borealisában is szerepelt.
A nyitófilm, Marta Díaz de Lope fiatal rendezőnő munkája (Vallásos rajongás) női szemszögből rajzol szatirikus képet egy férfiak által dominált dél-spanyol vallási közösségről. De további két női rendező is fontos szerephez jut: Arantxa Echevarría két cigánylány felkavaró történetével, a Carmen és Lolával, Icíar Bollaín pedig a Carlos Acostáról szóló Út a királyi operába című életrajzi filmjével szerepel a programban. Megtalálható a kínálatban a tavalyi év két legsikeresebb spanyol komédiája, a Bajnokok és a Superlópez, mellettük pedig olyan kíváló játékfilmeken át jutnak el hozzánk ibér történetek, mint a hiedelmekkel teli baszkföldről hírt adó XIX. századi igaz mese, az Óriás, a politikai korrupciónak tükröt mutató A rendszer, vagy a sztárság és identitás kérdéseit feszegető Ki énekel majd neked? A korábbi évekhez képest idén erős a dokumentum szekció is: a Minden szem lencsében lakozik egy isten a spanyol gasztronómia, A Prado múzeum – Csodák gyűjteménye a spanyol képzőművészet, a Camarón: Flamenco és forradalom pedig a flamenco zene egyik megújítójának dokumentumfilmje, míg a világszerte számos díjjal elismert A mások csendje a Franco-korszak áldozatainak jogi küzdelmét dokumentálja.
A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.
Normál jegyár: 1600 Ft
Jegykedvezmények:
Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény
A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1200 Ft-os áron válthatnak jegyet.
Bérlet
Bérletet vált, aki a program legalább öt előadására egyszerre vált jegyet.
A bérletben váltott jegyek ára 1200 Ft. Ez a kedvezmény online jegyvásárláskor is él.
A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.
Program
OKTÓBER 29., KEDD
19:30 - Vallásos rajongás / Mi querida cofradía - NYITÓ ELŐADÁS
spanyol vígjáték, 90 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Marta Díaz de Lope Díaz
OKTÓBER 30., SZERDA
18:00 - A Prado múzeum - A csodák gyűjteménye / Pintores y reyes del Prado (12)
spanyol ismeretterjesztő film, 92 perc, 2019
angol és spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Valeria Parisi
20:00 - Óriás / Handia
spanyol dráma, 114 perc, 2017
spanyol, baszk és angol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Jon Garaño, Aitor Arregi
OKTÓBER 31., CSÜTÖRTÖK
18:00 - Minden szem lencsében lakozik egy Isten / Y en cada lenteja un Dios
spanyol kulináris dokumentumfilm, 95 perc, 2018
spanyol és angol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Jose-Luis López-Linares
20:00 - Superlópez
spanyol akció vígjáték, 108 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Javier Ruiz Caldera
NOVEMBER 1., PÉNTEK
16:00 - A mások csendje / El silencio de otros (16)
spanyol dokumentumfilm, 96 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Almudena Carracedo, Robert Bahar,
18:00 - A rendszer / El reino (16)
spanyol thriller, 131 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Rodrigo Sorogoyen
20:30 - Carmen és Lola / Carmen y Lola
spanyol dráma, 103 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Arantxa Echevarría
NOVEMBER 2., SZOMBAT
15:30 - Bajnokok / Campeones
spanyol vígjáték, 124 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Javier Fesser
18:00 - Camarón: Flamenco és Forradalom / Camarón: Flamenco y revolución
spanyol életrajzi dokumentumfilm
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Alexis Morante
20:00 - Ki énekel majd neked? / ¿Quién te cantará?
spanyol dráma, 125 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Carlos Vermut
NOVEMBER 3., VASÁRNAP
15:00 - Út a királyi operába / Yuli (12)
spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018
spanyol nyelven, magyar felirattal
Rendező: Icíar Bollain
A Filmhét együttműködő Partnere a Pata Negra étterem
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató