TÁJOLÓ MOZI – AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ ORSZÁGJÁRÓ PROGRAMJA

TÁJOLÓ MOZI – AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ ORSZÁGJÁRÓ PROGRAMJA

 

Első ciklus: 2023. július 21. - október 13. / Meghosszabbítva november 17-ig
Második ciklus: 2024. március 14. - 2024. szeptember


A Tájoló mozi az Uránia Nemzeti Filmszínház országjáró programja, amelynek keretében 2023 és 2024 nyarán alkalmi vetítéseken tizenkilenc vármegye mozival nem rendelkező települései számára kínáljuk a közösségi filmnézés hiánypótló élményét. A programban részt vevő települések a lehetőséget igénybe vehetik akár falunapok, városi fesztiválok, iskolai rendezvények keretében, vagy ezektől függetlenül is. A kezdeményezés a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai együttműködésével és a Kulturális és Innovációs Minisztérium anyagi támogatásával valósul meg.

A projekthez az Uránia Nemzeti Filmszínház biztosítja a szükséges technikai felszerelést, beleértve a vetítőgépet, a vásznat és a hangrendszert, valamint a hozzáértő, szakképzett és tapasztalt technikai személyzetet is, gondoskodunk az egyes helyszíneken a vetítés technikai előkészítéséről, az eszközök beállításáról, illetve a műsor lebonyolításáról. Filmkínálatunkban megtalálhatóak aktuális és klasszikus alkotások, családi filmek, vígjátékok és kalandfilmek egyaránt.

Vármegyénként egy, preferáltan 50.000 főnél kisebb lakosságszámú falu vagy város került be a Tájoló mozi projektbe. Az előadásokat erre alkalmas teremben tartjuk vagy igény esetén este 21 óra után akár a szabadban, kertmoziként is. Egy napon nem csak egy, hanem két vagy akár három film is levetíthető egy helyszínen, ahol az adott művelődési ház vagy egyéb közösségi színtér saját bevételeként belépődíjat is szedhet, de akár tarthatja térítésmentesen is az előadást.

A részvétel iránti érdeklődés vagy egyéb kérdés esetén kérjük, a következő e-mail címen vegye fel velünk a kapcsolatot: utazomozi@urania-nf.hu 

A Tájoló mozi első országjárásán a következő településeken és időpontokban tartottunk, illetve tervezünk vetítéseket:

2023

Július 21. Pákozd (Fejér vármegye) – Kossuth Lajos Művelődési ház 17:00 A kis kedvencek titkos élete I.(6), 19:00 Mamma Mia! (12)

Július 22. Kőröshegy (Somogy vármegye) – Carpe Diem Park, Dinnyefesztivál 20:45 Vissza a jövőbe! (12)

Július 23. Igrici (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) – Művelődési ház ill. Idősek nappali ellátója mögötti tér 17:00 A kis kedvencek titkos élete (6) 20:30 Mamma Mia! (12) 

Július 27. Kőröshegy (Somogy vármegye) – Borkúti Panzió és Apartman  (21:00 Halálos iramban 16)

Július 28. Simontornya (Tolna vármegye) – Vár lovagterem ill. várudvar (18:00 Minyonok, 21:00 Mamma Mia!)

Július 29. Püspökladány (Hajdú- Bihar vármegye) – Dorogi Márton Művelődési Központ - 14:00 Ölelj át - macikaland mézföldön (KN) 16:00 Minyonok (12)

Augusztus 3. Panyola (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) - Fesztiváltér - 20:30 Toldi - A mozifilm (12)

Augusztus 4. Szászvár (Baranya vármegye) - Várkastély 21:00 Hab (12)

Augusztus 5. Bősárkány (Győr-Moson-Sopron vármegye) - Sportpálya 21:00 Grease (12)

Augusztus 11. Hortobágy (Hajdú-Bihar vármegye) – Szabadtéri helyszín

Augusztus 12. Jászapáti (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) – Művelődési ház

Augusztus 19. Zalalövő (Zala vármegye) – "Salla" Művelődési Központ 14:00 A kis kedvencek titkos élete (6), Lékai park 21:00 Mamma Mia! (12)

Augusztus 20. Csolnok (Komárom-Esztergom vármegye) – Szent János park 21:00 Mamma Mia! - Sosem hagyjuk abba! (12)

Augusztus 25. Abasár (Heves vármegye) – Saári Közösségi Ház 21:00 Vadlovak - Hortobágyi mese (6)

Augusztus 26. Békésszentandrás (Békés vármegye) - Sporttelep

Szeptember 8. Rétság (Nógrád vármegye) – Közösségi ház

Szeptember 15. Csurgó (Somogy vármegye) – Millenniumi park

Szeptember 22. Lovászpatona (Veszprém vármegye) – Művelődési ház

Szeptember 27. Szigetbecse (Pest vármegye) - Petőfi Sándor Művelődési Ház

Szeptember 29. Kiskőrös (Bács-Kiskun vármegye) – Petőfi Sándor Művelődési központ (A program)

Október 4. Zsámbék (Pest vármegye) – Művelődési ház

Október 12. Jánosháza (Vas vármegye) – Művelődési otthon

Október 1. Üllés (Csongrád-Csanád vármegye) – Művelődési ház

Országjárásunk további állomásai:

Október 27. Kisgyőr (Borsod-Abaúz-Zemplén vármegye) - Faluház 

November 17. Mezőkeresztes (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)

2024

Március 14., Sümeg
Április 19., Mezőkeresztes
Május 3., Mezőkeresztes
Május 4., Kisgyőr
Május 4., Mezőkeresztes
Május 6., Felsőzsolca
Május 7., Sajókeresztúr
Május 8., Hernádkak
Május 24., Sándorfalva
Május 30., Sümeg
Június 6., Nagybarca
Június 15., Tiszajenő
Június 17., Beled
Június 22., Zsámbék
Június 27., Varsád
Június 29., Ravazd
Július 6., Felsőtárkány - 14:00 és 17:00 Faluház, ill. 21:00 Tóparti rendezvénytér
Július 12., Beled - 16:30 és 20:00 Művelődési Ház
Július 13., Márkó - 21:00 Orsetti Péter Kulturális Központ
Július 22., Varsád - Közösségi Ház
Július 26., Sümeg
Augusztus 1., Panyola 
Augusztus 4., Ravazd - Erdész-tó
Augusztus 24., Sümeg

A program aktuális eseményeiről a TÁJOLÓ MOZI FACEBOOK OLDALÁN tájékozódhat.

»Jan. 17. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Árva (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Törőcsik Mari terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Díszterem

Nürnberg (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Romzsa Tódor (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Főzőklub - A második fogás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

Sárkányok Kabul felett (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Díszterem

Érzelmi érték (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

Egybenyíló szobák (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Törőcsik Mari terem

Új év, új szerelem (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Hamnet - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Törőcsik Mari terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Csak egy baleset (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fiume vagy halál! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Nincs más választás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

137-es akta – Egy belső jelentés (16)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Hamnet - Premier előtti vetítés
2026.01.17 17:00 - 19:15
Cinemascope - 2026
2026.01.20 18:00 - 22:00
Vasmese
2026.01.22 17:00 - 18:30
Itáliai utazás: A kegyelem
2026.02.02 19:00 - 21:30
Itáliai utazás: A szükséges idő
2026.03.02 18:30 - 21:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató