Kinő majd a fű a harcmezőkön - vetítés az olaszországi premier előtt

Az I. világháború és áldozatai emlékére, nov. 4-én

2014. november 4. 19:00 - 21:00

Helyszín: Díszterem

November 4-én este a Budapesti Olasz Kultúrintézet szervezésében rendkívüli filmbemutatóra invitáljuk nézőinket. 

Az I. világháború és áldozatai emlékére az olaszországi mozipremiert megelőzően, egyszerre csaknem száz országban vetítik Ermanno Olmi Kinő majd a fű a harcmezőkön című történelmi háborús drámáját, a római díszbemutatóval párhuzamosan, melyet az Olasz köztársasági elnök is megtisztel jelenlétével.

A filmet olasz nyelven, angol felirattal vetítjük.

Budapesti vendégeink a vetítésen díjtalanul vehetnek részt, a belépés regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze. (Egy személy két főt tud regisztrálni)

 


Regisztrációs űrlap


Múltbeli eseményre nem lehet regisztrálni


Bővebben a filmről:

Az észak-keleti fronton vagyunk, az 1917-es utolsó véres harcok után, a Fennsíkon. A film egyetlen éjszaka történéseit meséli el.

Az események mindig előre nem látható módon követik egymást: néha a hosszú várakozásban a félelem számolásra késztet, egyik pillanat a másik után, egészen addig a percig, amíg rád is sor kerül.

Olyannyira, hogy a hegyvidék békéje végül olyan hellyé válik, ahol meghal az ember. Mindaz, amit elmesél a film, valóban megtörtént. És mivel a múlt az emlékezethez tartozik, mindenki saját érzései alapján tudja azt felidézni.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Siamo sul fronte Nord-Est, dopo gli ultimi sanguinosi scontri del 1917 sugli Altipiani. Nel film il racconto si svolge nel tempo di una sola nottata.
Gli accadimenti si susseguono sempre imprevedibili: a volte sono lunghe attese dove la paura ti fa contare, attimo dopo attimo, fino al momento che toccherà anche a te.
Tanto che la pace della montagna diventa un luogo dove si muore. Tutto ciò che si narra in questo film è realmente accaduto. E poiché il passato appartiene alla memoria, ciascuno lo può evocare secondo il proprio sentimento.

Rendező: Ermanno Olmi

Szereplők: Andrea Benetti, Domenico Benetti, Jacopo Crovella, Andrea di maria, Francesco Formichetti, Andrea Frigo, Camillo Grassi, Igor Pistollato, Claudio Santamaria, Niccolo Senni, Alessandro Sperduti, Carlo Stefani, Franz Stefani, Niccolo Tredese

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató